A 90 éves egyesület ünnepi közgyűlése

2016.11.11.
business

A Tiszaberceli Önkéntes tűzoltó Egyesület 2016. november 11-én ünnepelte megalakulásának 90. évfordulóját, mely alkalomból ünnepi közgyűlésre került sor. 

Az ülést megtisztelte jelenlétével Dr Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Dombrády László nyá.tűzoltó ezredes a megyei tűzoltó szövetség elnöke, Toldi András tű.őrnagy a nyíregyházi hivatásos tűzoltóság parancsnoka, Pernyák Sándor nyugalmazott tü,ezredes, Leskovics Zoltán tű.alezredes tűzoltósági főfelügyelő, a katasztrófavédelmi igazgatóság, a járási hivatal,ibrányi rendőrőrs képviselői, a környékbeli egyesületek parancsnokai,volt jegyzőink, Papp János és Dr Szilágyi Norbert , akik nagyon sokat segítették munkánkat,és nem utolsósorban jelenlegi polgármesterünk Szántó Zsolt és Kovácsné Elek Irén jegyzőnőnk.

Aranyos Tibor egyesületi elnök megnyitója után a 90 év eseményeitHajnal András az egyesület volt elnöke, Natkó László az egyesületparancsnoka méltatta:

"Az 1920-as években a tiszaberceli emberek is ráébredtek arra, hogy anyagi javaikat a tűztől csak úgy tudják megvédeni, ha ezt szervezett formában teszik. Korabeli jegyzőkönyvből tudjuk, hogy id. Biró Pál, Zsadányi János és Molnár Sándor kezdeményezésére 18 fővel 1926. május 30-án megalakult az önkéntes tűzoltó egylet. Parancsnoka Veres János segédjegyző lett.
Még ebben az évben egy lóvontatású, kézzel hajtható kocsifecskendőhöz jutottak, amely ma a Polgármesteri Hivatal előtt látható. Hogy ilyen szép állapotban megmaradt,annak köszönhető, hogy a háború ideje alatt Kiss Pista bácsi volt parancsnok vezetésével elásták, majd a harcok elmúltával újra elővették. Jelenlegi állapota köszönhető Csicsvári Gyula és fia Csicsvári Tamás keze munkájának.

1927-ben lendült fel az akkori járásokban a tűzoltóságok fejlesztése, ami olyan sikeres volt, hogy a berceliek 1928, szeptember 30-án már Rakamazon vettek részt versenyen.Eredményről feljegyzés nincs. 1929-ben Nyíregyháza adott otthont a versenynek, a tiszaberceliek a községi kezdők csoportjában indultak, és 4. helyen végeztek. A siker úgy meghozta a berceliek kedvét, hogy 1930. szeptember 14-én már Tiszabercel adott helyet a versenynek. 

Az 1900-as évek elejétől a tűzvédelem kezdetleges volt, nem olyan mint a mai időkben. A gazdák portáján gyúlékony anyagok voltak, széna-szalma kazal, a házak nádfedelesek.. A legnagyobb tűzeset
1948-ban volt a faluban, a mai Kossuth utcán 11 ház semmisült meg. Nagypénteken az egyik ház udvarán lévő kemencéből egy szikra kipattant, és a szomszéd nádfedeles ház teteje lobbant lángra, amit a böjti szelek tovább terjesztettek.
Az 50-es években minden ház udvarán kötelező volt a kapitányvíz, a
tűzcsóva és a csáklya, a tűzoltás eszközei. A református templom
tornyában tűzőrséget láttak el, a tűzet a harang félreverésével jelezték, a tűzoltást már lóvontatású lajtos kocsival és kocsifecskendővel látták el.
A 1960-as években a tsz megalakulását követően már volt külön
tűzvédelmi megbízott a községi tűzoltók mellett. 1970-ben lendült újra fel az egyesület tevékenysége, ebben az évben épült a jelenlegi
tűzoltószertár,egy szerállással, egy pihenőszobával, ami jelenleg klubszoba, iroda.és állandó kiállítás látható benne. Ekkor már egy használt ZUk kis teherautó is szolgálta a tűzvédelmet.Az egyesület vezetői és parancsnokai voltak: Zakuczi Miklós pk, Kiss István pk. Rendes József pk. Hajnal Balázs Vass István helyettesek, és Farkas Dániel pk. voltak.


1987 őszén ismét parancsnok váltásra került sor, ekkor választották parancsnoknak Natkó Lászlót, aki az idén 50 éves önkéntes szolgálatát tölti, 29 éve parancsnoka az egyesületnek. Ekkor kezdődött az egyesület ujjá szervezése a régi tagok megtartása mellett, az általános iskolai korosztály bevonása, akiknek már a gyermekeivel találkozhatunk a versenyeken.A felnőtt női raj tagjai ma már nagymamák, de még mindig az élmezőnyben jegyzik őket.
1989-ben rendezték az egyesületek jogi helyzetét, önálló egyesületek lettek, addig a mindenkori tanácselnök volt az egyesület elnöke.1991-ben Hajnal Andrást választották elnöknek.
Kezdetekben nehézkesen indult a szakmai munka, hiányos volt a
felszerelés,1988-ban nem is mertünk versenyre benevezni, de 1989 óta nem volt olyan év, hogy meg ne mérettük volna magunkat. Igaz az első versenyen Baktalórántházán 16. helyen végeztünk, 1990 Tiszavasvári 10. hely, 1991 Baktalórántháza 13. és jött 1992 Nagykálló-Harangod Itt kezdődött a sikersorozat, az előkelő 4. helyről indultunk, és azt követően csak az első háromban jeleskedtünk. Napjainkig 71 serleggel dicsekedhetünk,ebből 45 első, 15 második, és 11 harmadik helyezést értünk el, különdíjakat hoztunk haza. Volt olyan év, hogy a hat kategóriában meghirdetett versenyen 5 első helyet és 1 másodikat értünk el. 

Emlékezetes marad a szakolyi nemzetközi verseny, ahol a házigazdákat megelőzve elsők lettünk, mi kaptuk a lengyel delegáció különdíját is a legszebb szerelésért. Minden korosztályban és kategóriában rajthoz tudtunk állni, legyen az gyermek, ifjúsági, vagy felnőtt, férfi és női.
A jelenlegi felszerelésünk - a pályázati lehetőségeknek köszönhetően, amit minden évben igyekszünk kihasználni - biztosítja a település megfelelő tűzvédelmét, még a közel ötvenedik éves autónk is üzemképes.

Dicséret illeti a települést azért, hogy az elmúlt 90 év alatt három
alkalommal adott helyet a rangosnak számító tűzoltó versenyeknek, hisz vannak tőlünk nagyobb települések és városok is, akik ezzel nem dicsekedhetnek. Reméljük, hogy ez a lendület még sokáig tart, és megünnepelhetjük a 100 vagy még több évet, mint ahogy eddig, nagyobb tűz nélkül."

Ezt követően került sor az elismerések díszoklevelek, ajándéktárgyak átadására. Az egyesületben 22 fő kapott szolgálati érem elismerést, amihez az önkormányzat anyagi támogatást nyújtott,és jelentős anyagi támogatásban részesítette az egyesületet az Arany Parmen Kft. Rendszeres támogatója az egyesületnek Imre Benjámin vállalkozó. A támogatásért az egyesület köszönetét fejezi ki. Külön meglepetéssel szolgált Kató Antal, az ibrányi köztestületi tűzoltóság nyugalmazott tűzoltó-parancsnoka, aki az ünnepségünkről videoklipet készített, melyet hamarosan honlapunkon is láthatnak.

Az ünnepi megemlékezés jóízű vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult.
Az ülést követő napon elhelyeztük az emlékezés virágait néhai Rendes József volt parancsnokunk sírján, akitől emberséget, becsületet kitartást tanulhattunk, aki a maga szerénységével és tudásával megalapozta ennek az egyesületnek a jövőjét.


Rendes Józsefre emlékeztünk

2016.11.14

Rendes Józsefre, egyesületünk egykori parancsnokára emlékeztünk a temetőben. Sírjára Natkó László parancsnok elhelyezte az emlékezés virágát. Azt a virágcsokrot, amely a 90 éves egyesület ünnepi közgyülésének asztalát díszítette.  Emléke szívünkben örökké él!  

_

Rendes József sírja     Rendes József sírja

_


Adó 1 % 2016

Kérünk minden segíteni akaró jó szándékú embert, hogy Személyi jövedelemadójának 1%-val segítse egyesületünk munkáját. A Tiszaberceli Önkéntes Tûzoltó Egyesület immáron 90 éve aktívan kiveszi a részét a helyi és területünkre esõ katasztrófahelyzet és fõleg belvízhelyzet megoldásában. Sajnos sok esetben tettük/tesszük ezt anyagi fedezet, támogatás nélkül is.
Adószámunk: 18811166-1-15
Információ Balogh Alíz egyesületi titkártól, és Natkó Lászlóné gazdasági felelõstõl kérhetõ.




Adó 1%-2015


a


Kitûntetés - 2013. Október 22.


business business

2013. Október 22-én kedden délután Nyírbátorban, a tûzoltólaktanyában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulással közösen az ’56-os forradalom és szabadságharcra emlékezve, valamint a nyírbátori tûzoltóság 130. éves fennállásának alkalmából ünnepséget rendezett.
A rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tûzoltószövetség nevében Dombrády László ny. tûzoltó ezredes a "Tiszaberceli Önkéntes Tûzoltó egyesületben huzamosabb idõn át kifejtett munkája elismeréséül" oklevelet és ajándéktárgyat adományozott egyesületünk parancsnokának Natkó Lászlónak.

Az eseményrõl ide kattintva olvahat többet a szabolcsvonulás honlapon.
Forrás:www.szabolcsvonulas.hu




Köszönet - 2013. December-Január


business

KÖSZÖNÖM HOGY ÉLHETEK

" A nagy szavak nem érnek semmit
Elszállnak, mint az õszi szél
De a szeretet, ha tiszta szívbõl fakad,
Elkíséri az embert, amíg él."


József Attila


Hálás szívvel köszönöm meg azt a tiszta szívbõl fakadó szeretetet mindazoknak, akik karjukat nyújtották értem, vért adtak, és akik megszervezték a véradást azért, hogy még élhessek. Köszönöm a felém áradó szeretetét azoknak is, akik ezt nem tudták megtenni, de gondolatban velem voltak, jobbulást kívántak, imádkoztak értem, mert ez adott erõt a nehéz napok elviselésében.
Natkó László




Tûzoltóbál 2011. Március 12.


business

Március 12-én került megrendezésre, egyesületünk nagy sikerû tûzoltóbálja.
A megnyitóról és a nyitótáncról készült videót, illetve a rendezvényrõl készült fényképeket rövidesen föltesszük a honlapra.
Mindenkinek köszönjük a megjelenést, illetve a segítséget.




Díszoklevél tûzoltó harang készítésért


business

A kisvárdai tûzoltóság 140. éves fennálásának alkalából Natkó László, egyesületünk parancsnoka díszharangot öntött, melyet a kisvárdai tûzoltóság parancsnoka, Kis-Szabó Ferenc alezredes, díszoklevéllel köszönt meg, a 2010. Július 30-án megtartott rendezvényen Kisvárdán.
Az neves eseményrõl a város honlapja, és a www.szabolcsvonulas.hu is hírt adott, melyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: szabolcsvonulás




Belvízi helyzet


business

A Tisza magas vízállása miatt, tûzoltóink ismét szivattyúztak a Tisza utcában 2010. Június 6-án szombaton, szinte egész nap. A magas belvíz a kerteken kívül egyes lakóházak pincéjét sem kímélte. Tekintse meg a helyszínen készült fotókat, a képek menüben.







Egy kép Nagyhalászból


business

2010. Április 27-én Nagyhalászban a Megyei Tûzoltószövetség vezetõségi ülést tartott a Csuha Kállay-kúriában. A jelenlévõket örökíti meg az a fotó. A fénykép forrása az internet: http://oroszkaroly.blog.hu/






Évértékelés 2009. Január 16.


business

Egyesületünk 2009. Január 16-án tartotta rendes évi közgyûlését, az általános iskola ebédlõjében. Tagjaink szép számmal jelentek meg a vacsorával egybekötött rendezvényre. Az egyesület meghívását elfogadva jelen voltak Pernyák Sándor és Dombrády László ezredes Urak, és Kató Antal az ibrányi tûzoltók vezetõje is.



KÖSZÖNET TÁMOGATÁSÉRT

Köszönetet mondunk azoknak, akik 2013-ban is adójuk 1 százalékával egyesületünket támogatták. Az ebbõl befolyt 104.890 Forint nagyban hozzájárul majd az új eszközök vásárlásához, az infrastruktúra fejlsztéséhez.